Last Minute

Barátok, Társak

Képek

Videók

Színház

Életrajz

Diszkográfia

Kapcsolat

Barátok, Társak

Horváth Péter Presser Gábor Somló Tamás
Charlie Nagy Feró Meződi József
Pásztor Anna Szirtes Edina Mókus Szöllössy Kata
Mihály András Balogh László Cséry Zoltán
Maróthy Zoltán Küronya Miklós Trunkos András


Horváth Péter

Horváth Péter

"Egy vitorlás haverunk mutatott be egymásnak minket. Nektek együtt kell dolgozni, mondta. Gyanakodva méregettük egymást, nem sok jövőt jósoltunk a közös melónak. Én ötvennégy éves voltam, Misi pár évvel idősebb. Ebben a korban már nem igazán nyitott az ember. Összehoztuk az 56 csepp vér című musicalt. Én beledumáltam a zenébe, ő beledumált a dramaturgiába, dalszövegekbe. Finoman sértegettük egymást. Azóta dolgozunk együtt. A legjobb barátom. Remek zenész és kiváló ember.

Nem igazán tartozik a történethez, azért elmesélem. Mint minden korombeli srácnak a hatvanas években, nekem is volt „gitárzenekarom”. Szegeden játszott a nagyszívű, kis tudású banda. Akkoriban a „beat-zene” lázadás volt.  „I can get no satisfaction!” − üvöltöttük a saját pofánkba, Mick Jaggerrel. Majdnem mindegy, hogy nyakkendőben, zsabóban, vagy szakadt farmerban játszottál, ha a hajad hosszabb volt a megengedett öt centinél (vagy hogy), a rendőrök levágták. Erről énekelte egyik első számát az Omega együttes. „Azt mondta az anyukám, hogy túl hosszú a frizurám, ó!” Meg lehetett zavarodni érte. Amúgy egyébként két táborra „szakadt” az ifjúság. Omega – vagy Illés. Beatles – vagy Rolling Stones.” (A Metróért inkább a csajok lelkesedtek, mind Zoránnak szerette volna elsírni, hogy „Mi fáj”.) Bevallom férfiasan, én a Beatlesért és az Illésért rajongtam. Zenekarom, persze, mind a négy istenített (és valóban isteni!) banda számait nyomta, a csajok miatt néhány Metró-nótát is eljátszottunk, a sajátjaink mellett. Sose gondoltam volna, hogy egyszer valamelyikük közelébe kerülhetek. 

Aztán eltelt negyven év, a lázadásból az lett, ami lett. (Házasságok, válások, foltozott karrierek, árulások, halálok, disco- és pop-üzlet, műanyagzene.) Én író lettem, időnként színházban rendezek. És akkor jön a vitorlás haver (Pintér Tamásnak hívják egyébként, Oroszlán néven híresült el, mindig hálás leszek neki azért, hogy összehozott Misivel). Szóval jött Oroszlán, hogy együtt kéne dolgozzak az Omega basszgitárosával. Hát nem mégis az élet a legjobb időtöltés, gyerekek?   

Másfél évig kalapáltuk ezt a lemezt. Erősen remélem, hogy sokaknak fog tetszeni. Ha mégse, lehet lapozni.

Ez van."


Presser Gábor

„Engem Misi lökött erre a pályára.

Aztán pár évet játszottunk együtt – jó volt – aztán rengeteg évig alig játszottunk együtt – az is jó volt, de nem ezért – most meg újra játszottunk és újra jó volt

A többit kettesben szoktuk megbeszélni.”

Presser Gábor


Somló Tamás

Ő a „Somló”, akit mindenki ismer, mindenki szeret, aki előbb volt Omegás mint én, aki zenéből van és mint annak idején a Faházi Janika, még egy zsíroskenyéren is tud játszani. Isteni hallgatni, ahogy az én nótámat énekli; Tomi, köszönöm!

Somló Tamás


Charlie

Charlie

Ezer éve ismerjük egymást és ezer hang közül is megismerni az Övét. Jó, hogy végre együtt zenéltünk, együtt lehettünk és remélem nem ez az „Utolsó dal”!

Nagy Feró

Mit tudok elmondani Róla, amit még nem írtak meg, néha a bulvárban, máskor a komolyban. 1979 óta ismerem, azóta volt baboskendős, fekete bárány, ellenálló, rocksztár és celeb. Akármit is csinál, mindig iszonyú szuggesztív. Remek előadó. És nem utolsósorban isteni humora van. Erre most igen nagy szükség volt.

Nagy Feró


Meződy József

Meződi József (az "Öreg")

Egyáltalán nem öreg, bár kb. a sztalingrádi csata óta ismerjük egymást. Csodás hangja van, ráadásul olyan, mint a jó bor, az idő előrehaladtával egyre jobb lesz. Senki nem tudta volna azt a dalt így elénekelni. Ezért énekli Ő.

Pásztor Anna

Ennek a lemeznek az egyik legizgalmasabb kisérlete volt, hogy egy nagyon tehetséges, nálam több generációval fiatalabb, egész más stílust képviselő énekesnővel mit kezdünk egymással és a dallal.

Nehéz dal, fontos üzenet. Percek alatt végeztünk, mert Anna nagyon jó.

Pásztor Anna


Szirtes Edina Mókus

A Pici arénakoncertjén találkoztunk először és azonnal megfogott a sokszínűsége, a muzikalitása, amit hozzáadott a dalokhoz, ahogy együttzenélt a többiekkel. Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet és gyönyörűen megoldotta ezt a nehéz feladatot. Éneke és hegedűjátéka nagy élmény!

Kösz és csak igy tovább!

Szirtes Edina


Szöllössy Kata

Katy Zee (Szöllössy Kata) vagyok. Az angol electro-indie-rock zenét játszó Junkstar zenekar tagja, 2010 óta Londonban élek.

Olyan producerekkel dolgozom együtt, mint Dave Allen (Depeche Mode, Cure), Andy Wright (Pavarotti, Annie Lennox, David Bowie, Simply Red, Jon Bon Jovi, stb.) vagy John Gallen (Queen, Uriah Heep, Motorhead). 2010 őszén felkérésre az Abbey Road Stúdióban közreműködtem egy lemez felvételein. 2011 tavaszán a Junkstarral betétdalt írtunk egy BBC televíziós sorozathoz.

Szöllössy Kata

Augusztusban megjelent kislemezünk pedig a második helyig jutott az Amazon toplistáján.A Junkstar jelenleg első nagylemezének felvételein dolgozik, amelyet a tervek szerint Anglián kívül egy amerikai és egy európai turnén mutatnak majd be élőben. Magyarországon a Sid együttes basszusgitárosaként váltam ismertté. A banda a 2006-os nemzetközi turnén az Omega hivatalos előzenekara volt. A jó kapcsolat a későbbiekben is megmaradt. Basszusgitározotam az Omega Rhapsody európai lemezbemutató koncertjein. Nyár végén pedig Mihály Tamás szólólemezének felvételein basszusoztam.

"Nagyon örültem és megtiszteltetés volt számomra, mikor Mihály Tamás felkért, hogy basszusgitározzak a lemezen. A zenekarom és az amerikai menedzsmentünk is maximálisan támogatott, hogy az egyetlen valós nemzetközi sikereket elért magyar zenekar egyik zenei meghatározó tagjával dolgozzak együtt."


Mihály András

Mihály András

"16 évesen kezdtem el foglalkozni zenével, nem meglepő módon, hiszen apai ágon mindenkinek a zene a hivatása.
Az első „dobszerkóm” egy orosz úttörő dob (pergő) volt és anyám lábosfedőit kötöztem fogasokra cinek gyanánt.
Szuper hangzást értem el, legalábbis remekül szólt, amikor rájátszottam az akkori rock és pop slágerekre. Bár a szomszédok finoman céloztak rá, hogy nem lenne rossz gondolat , ha ezt nem csinálnám és akkor nem vernek meg. Mindenesetre akkor lettem a dob szerelmese.

Mikor Apám felkért, hogy készítsem el néhány dalának a dobtémáit a készülő lemezére, kicsit szkeptikusan álltam hozzá, mert túl nagy kihívásnak tekintettem ilyen komoly előadók nevével fémjelzett lemezen közreműködni.
Ráadásul én inkább az elektronikus zene világában vagyok otthonosabb. Mindenesetre meghallgattam a lemez anyagát és nagy örömmel nyugtáztam, hogy tetszik, sőt, nagyon tetszik! Így izgatottan kezdtem neki a gyakorlásnak. Remélem sikerült megfelelnem az elvárásoknak és a közönség is szeretni fogja a dalokat, legalább annyira, amennyire mi szerettük létrehozni.

Számomra az egész lemez nagyon kedves emlék lesz, az élmény miatt, a megtiszteltetés miatt és nem utolsó sorban a zenei anyag miatt is. Köszönöm a lehetőséget Apunak, Trunkos Andrásnak és a többi művésznek, aki a lemezhez adta a tehetségét."


Balogh László

"Zenész családból származom, zenei tanulmányaimat Miskolcon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdtem, majd ennek elvégzése után kerültem Budapestre, ahol felvételt nyertem a Kőbányi Zenei Stúdióba. Itt olyanoktól tanulhattam, mint: Jávori Vilmos, Póka Egon, Babos Gyula és még sokan mások.

Mihály Tamással az 56 Csepp Vér musical során sikerült együtt dolgoznom és nagy tisztelettel fogadtam a felkérést a szólólemezén való részvételre. Köszönöm Tamás! Megtisztelő, hogy a nevem ilyen előadók mellett szerepelhet."

Balogh László


Cséry Zoltán

Cséry Zoltán

"1983-ban születtem Balatonfüreden. Zeneiskolai tanulmányaimat  a városi zeneiskolában kezdtem el 7 éves koromban zongora szakon, de már 4 évesen püföltem a Nagymamámnál lévő nagy fekete zongorát, amin különböző kedvenc rajzfilmjeim zenéjét pötyögtettem hallás után. Felvételt nyertem a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió jazz-zongora szakára. Ebben az intézményben méltán híres tanároktól sajátíthattam el a jazz, pop, rock, blues és más egyéb zenei irányzatok stílusjegyeit, és a jazz-improvizáció mély bugyraiba is beleáshattam magam.

Két zseniális zongoratanárom volt: Fogarasi János és Esze Jenő. Zenekari gyakorlatot pedig Babos Gyulától tanulhattam. Szenzációs éveket töltöttem el itt,  jó barátok és egyben kiváló zenészek között.

Az iskola elvégzése után, de már alatta is hál’istennek beindult a zenei életem és úgymond kenyérkereső szakmámmá vált az, amit imádok csinálni. Hálás lehetek MINDENÉRT és MINDENKINEK, hogy idáig juthattam. A zene az életem és ezt szeretném csinálni, amíg csak bírom, a legmagasabb színvonalon. Itt szeretném megköszönni Szüleimnek a bizalmat és az önzetlen szeretet, amivel támogattak (a mai napig amúgy) a szakmámban.

Zenei pályafutásom során olyan zenészekkel dolgozhattam együtt, mint pl. Mihály Tamás, Dés László, Katona Klári, Babos Gyula, Berkes Gábor, Miller Zoltán, Novák Péter, Éliás Gyula Jr., Oláh Ibolya, Borlai Gergő, stb.

Mihály Tamással az 56 Csepp Vér musicalban találkoztunk, ott közreműködtem session-zenészként. Babos Gyula ajánlott be hozzá, innen az ismeretség. Most pedig elhívott a szerzői lemezére játszani. Ez számomra nagy megtiszteltetés, ezúton is köszönöm!"


Maróthy Zoltán

Maróthy Zoltán

Gitáros, énekes, zenetanár, az Ossian és a Fahrenheit zenekarok alapítója. Jelenleg a Kiss Forever Band és Koncz Zsuzsa zenekarának tagja. 1988-ban jelent meg első lemeze, azóta lemezek tucatjain, illetve a turnék során több, mint 25 országban lehetett hallani, illetve látni őt. Közreműködött számos neves hazai előadó lemezén és koncertjein, mint például EAST, Ákos, L’art pour L’art, Révész Sándor, Balázs Fecó. 15 éve a Kőbányai Zenei Stúdió gitár és zenekari gyakorlat tanára.

„Nem ez az első közös munkánk Mihály Tamással. Pár évvel ezelőtt gitároztam az 56 csepp vér című musicalben, illetve az első Magyar Dal Napján a Sziget nagyszínpadán együtt játszottunk pár Omega számot. Ezen előzmények miatt is nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy engem kért fel első szólólemeze gitáros posztjára.”


Küronya Miklós

Küronya Miklós

Sokkal több, mint egy hangmérnök, Ő egy nagyon jó zenész, akivel ezer éve dolgozunk együtt és már szinte szavak nélkül tudjuk a másik épp mire gondol. Tökéletesen ismeri a technikát és tökéletesen érzi a zenét. Legjobb szervei: a füle és a szíve.


Trunkos András

Könnyű nekem ha ilyen producerem van!

A Babylon lemez óta ismerjük egymást és kb. 5 perc alatt lettünk barátok. (Azok a barátok, akik a következő találkozáskor a megkezdett mondatot folytatni tudják. Meg azok, akik nem csak a buliban, hanem a bajban is ott vannak.) Nagy szája meg még nagyobb szive van, és mindkettő nagyon fontos. Iszonyúan hitt ebben a lemezben. Andris! Remélem, nem csalódtál!

Trunkos András